Josef Kentenich pedagógiájáról szóló előadások résztvevői:
„Kipróbáltam, valóban működik!...Másképpen látom a gyermekeimet és magamat is!... Ezzel a szemlélettel tényleg a világ legnagyszerűbb lehetősége nevelőnek lenni!... Sok mindent megértettem! Nagyszerű támasz vezetőként is, remek útmutató az önnevelésben!...Bárcsak fiatal szülő koromban hallottam volna! Sok tévedéstől megóvott volna!”
Miért ilyen különleges a Schönstatt-pedagógia?
Mert:
- Prófétikus és zseniálisan egyszerű
- Az egész ember kiteljesedését képes szolgálni, maximálisan Ember- és Lélekbarát
- Korszerű, de nem korhoz ragadt
- Univerzális formátumú: gyermek, fiatal, felnőtt, családban vagy egyedül élő, növendék és nevelő kölcsönös egymásra hatásának mestersége és művészete
- Bátran építhetsz rá, hiszen „tapasztalat-hegyeken” nyugszik ÉS a legmodernebb pedagógiai, pszichológiai, teológiai, filozófiai, idegélettani, szociológiai kutatások eredményét ötvözi úgy, hogy szóhoz jut a Lélek, a Kinyilatkoztatás, a nagy nevelők és szentek egyaránt.
- Az „eszme és az élet násza”, hiánypótló híd
tudomány és tapasztalat
hit és élet
egyén és közösség
elmélet és gyakorlat
törvények és szabadság
hagymány és eredetiség között. - Maximálisan az élet által vezérelt folyamat – a mindennapokon át vezet, az emberben lévő eredeti személyiséget formálja ki.
- Világnézettől függetlenül hatékony, ugyanakkor mélységesen keresztény gyökerű
- Szemléletmódot nyújtva az újkori élet új problémáira válaszol
- Nem aprózza el önmagát, hosszú távú nevelési célokat valósít meg, mégis mindenki számára „itt és most” elérhető eszköztárat is kínál.
Valóban boldog az az ember, aki ezt a nevelési szemléletet működtetni képes, mert ezáltal életet teremt.
Josef Kentenich rendszere valójában öt alapérték köré rendeződik, amelyek mint a kerék 5 küllője, mozgásba lendítik, a kiteljesedés felé viszik a személyiséget.
(Hogyan működünk?) Hogyan kíván növekedni az élet bennünk?
elémenni – motiválni – támogatni – megismerni – képessé tenni
Bízz benne(m)!
bízni – rábízni – kinézni belőle – képesnek tartani – megbízhatónak lenni
Fontos vagy nekem!
megtartani – meggyökerezni – odafordulni – értékelni – örülni neki
Összetartozunk!
minőségi kapcsolatban élni – megtermékenyülni – az adományok és a szív cseréje – szívembe írtalak – elkötelezettség
„Neveden szólítalak!” – Ki vagyok, ki lehetek én? – Igen az „Én” legboldogabb formájára
növekedni – kiteljesedni – tájékozódni – Isten örök, különleges terve velem
A személyiség belső mozgását kísérjük, ösztönözzük. Ezek a legalapvetőbb nevelési ismeretek, utak, módszerek, szabályok, törvényszerűségek. Hogyan működik az ember? Mit tehetünk az öröklött tulajdonságokkal, hogyan fejleszthetők a készségek, az egyes életkoroknak mi az életfeladata? Amire az „időablak” nyitva van: ahol a legintenzívebb a mozgás, ott a legfejlődőképesebb az ember, ezt belső öröm is segíti. „Ez az, ami mostanában a legjobban érdekel.” – érzése. Ez természetesen életkoronként más- és más nevelői hozzáállást, nevelési módszereket, környezetet igényel.
Az élet növekedésének 3 alaptörvényét mindenkor figyelembe véve:
- Belülről, saját ritmusában
- Lassan
- Organikusan, egyidejűleg, de nem egyenlő mértékben
Légkör, amiben egyáltalán lehetséges a változás. Az állandó kontroll, számonkérés, szigorú szankciók pesszimista pedagógiája helyett kiismerni, kihallani a növendék személyiségében rejlő, mozgásban lévő értékeket és ennek „kifutópályát” kínálni. Nem mellőzi a fegyelmezést, a rendet, a hiteles nevelői tekintélyt, de mindezt a bizalom eszközeire, a szeretetre, a megelőző nevelés módszereire támaszkodva éri el. Ehhez természetesen szükség van a kölcsönös kötődés kiépítésére, ami csakis a bizalom légkörében jöhet létre. A bizalomban fogant elvárás abból indul ki, hogy erre a növendék megbízhatósággal és ráhagyatkozással válaszol. Ez nagyfokú szabadságot is feltételez, természetesen nem a kényszer irányítja, de a kifejlődő önállóság és döntésképesség alapfeltétele is ebben a nevelői szemléletben gyökerezik.
Ez teremti meg a személyes növekedés dinamikus feltételeit. Az ember nem képes egészségesen élni kötődések nélkül, és hosszú távon hatékony nevelés sem jön létre kötődés nélkül. Tehát J. Kentenich éppen ebben válaszolta meg kora – és korunk – egyik legsürgetőbb nevelői kihívását, a gyökértelenséget és kötődésképtelenséget. Mesterünk szerint azért hiányoznak a kötődések társadalmunk minden szintjén, mert elfelejtettük a módját, ezen felül pedig a modern ember számára a - tévesen értelmezett - szabadság a maximális függetlenséget jelenti. Így aztán újra segíteni kell megtalálni azokat az utakat, ahogyan szabadon igent tudunk mondani az építő kapcsolódásokra és felismerjük a beteges függőséget okozó görcsöket.
Ma ezzel a területtel a társas intelligencia kutatása foglalkozik legintenzívebben, amelynek eredményeit minden haladó vezetéselmélet, pedagógia, szociológia, és a pszichológia is igyekszik mindjobban felhasználni.
A kötődéseink tulajdonképpen a gyökereink: mindaz, ami a környezetemhez való kapcsolódást segíti: szokások, kapcsolatok, kultúra, nemzet, közösség, barátság, család. A külső kötődés belső atmoszférát teremt, ami stabilitást nyújt a folyamatosan változó, átalakuló környezetben.
Kentenich a fenti értelemben szeretet-pedagógiaként is megfogalmazott kötődéspedagógiájában sok vonatkozásban idézi Don Boscot:
„A nevelők szerető emberek, akik soha nem térnek le a szeretet útjáról.”
Nem csak személyekhez, hanem helyekhez, tárgyakhoz, eszmékhez, gondolatokhoz, hithez való helyes kapcsolódást is meg kell - és meg lehet! - tanítani, mert ez automatikusan nem alakul ki, de ennek híján különösen is a tömegtársadalomban csupán sodródik a személy. G. M. Boll szerint a kötődés hiánya: „skizoid jelenség, ami először egy érzelmi hidegséget, majd a modern ember értelmi válságát eredményezi.”
A kötődésképesség az emberben egy olyan hálót, szövetet alakít ki, ami teherbíróvá teszi őt a növekedés és a feszültség/krízis szükségszerű változásaiban. Otthont adunk a gyemeknek.
Konkrétan ez a terület életkorokra, életállapotokra is felbontva olyan módszereket, törvényszerűségeket mutat meg, amelyek segítségével megtanulhatunk erősen, mégis belső szabadsággal kötődni környezetünkhöz.
Mindenki lelkében él egy erős vágyódás egyre többre és többre, ez azonban állandó elégedetlenségben is kifejeződhet. Erre a végtelenség utáni vágyunkra az igazi válasz az Istennel való mély kapcsolat lehet. Ezt Isten maga kínálja fel az embernek, a Szövetségpedagógia pedig az ide vezető út megtalálásában segít.
A szövetségi mélységű minőségi kapcsolat építésének, megélésének, megtartásának módjait természetes kapcsolatainkban is átélhetjük. Ez a nevelés tulajdonképpen a természetes kapcsolatok fölemelése, beteljesítése. Ilyen kapcsolódás a házasság, sokszor a barátság, de bizonyos értelemben szövetségben vagyunk a nevelőtársakkal is, gyermekünkkel, ill. elhunyt szeretteinkkel, szentjeinkkel, védőangyalainkkal is, és kitüntetett mértékben a Szűzanyával, a nagy Nevelővel, aki a szeretetszövetségben segít minket abban, hogy természetes és természetfölötti szövetségekben éljünk.
A Szövetségpedagógia tehát a Kötődéspedagógia ikertestvére, a Kentenich-pedagógia transzcendens dimenziója. A véges ember bensőséges, kölcsönös dialógusra épülő személyes szövetsége a végtelen személyes Istennel.
A mai modern pedagógiában is hiánypótló ez a szegmens, amely ilyen gyakorlatiasan képes megmutatni, hogy mit tehetünk ezért a nevelésben kisgyermekkortól a serdülésig és azon túl, az önnevelés területén.
Az ember beteljesedését szolgálja. Identitás, egyediség, eredetiség – pedagógia.
Az önmagára találás a személyes eszmény megtalálásában és megnevezésében mutatkozik meg. Ez nem más, mint a lélek áldott alapvonása, amely a fejlődés során Isten gyermekének szabadságára megérik. Ez az Isten által ösztönzött önmegvalósítás egyúttal az eltömegesedés ellen is immunizálja a személyt. Sajnos egy igencsak háttérbe szorult nevelési terület ez is, mert a napi rutinfeladatok, és a teljesítménykényszer hangos előtérbe kerülése folytán szinte semmilyen, életképes támaszt nem kap
Az Eszménypedagógia célja tehát az egyéni alapvonás felfedezése, másképpen fogalmazva az Isten által elgondolt személyiségmaghoz egyre közelebb jutni. Az összesűrűsödött értékek ebben a fejlődési folyamatban kimondhatóvá, ill. szimbolikusan megjeleníthetővé válnak, majd egyre jobban finomodnak, csiszolódnak, végül pedig beépülnek a személyiség legmélyebb rétegeibe is, és ezáltal biztonságot, stabilitást eredményeznek. Meggyőződéssel állíthatjuk, hogy különösen a modern „folyékony társadalmunkban” ez a belső szilárdság a sikeres és másokat is gazdagító boldog élet előfeltétele.